Prológus

Sziasztok!
Itt az első bejegyzés, bevezető fejezet vagy prológus, kinek melyik tetszik.
Remélem tetszeni fog, bár nem az igazi. Mondjuk még csak bevezetés. Várom a véleményeket. Riot Grrrl

Prológus

Mondhatni a kezdetek óta ismerem a Nirvanát, hisz Shelli – az unokatestvérem – Kristtel járt, így szinte bennfentes voltam. Nem mellesleg sokat lógtam Aberdeenben és Olympiában náluk. Anyámék ki is akadtak, hogy suli helyett Shelliéknél múlatom az időt, de jobb móka volt a helyi punk-rock arcokkal lenni, mint közgazdásznak tanulni. Shelli sokat mesélt arról, hogy Kristnek beilleszkedési problémái voltak, nem bírta a sulit. Szó mi szó, fura egy csávó. Nagydarab és piál. Félelmetes. Személy szerint nem volt szimpatikus, pedig mindig kedves volt velem, ahogy a szőke, visszahúzódó, mégis kattant haverja. Mindig Shelli húgicájának hívtak.

De anyámék bekeményítettek, egy jó ideig nem engedtek Aberdeenbe, így tanultam, mivel a helyiek nem voltak szimpatikusak. Mondhatni hálás is lehetek anyáméknak, lett belőlem valami. Valamint tiszta voltam, aminek szüleim szintén nagyon örültek. Tiszta = unalmas óráimban, miközben Shellivel, Tracyvel vagy Tobival beszéltem telefonon, elszívtam egy-két szál füveset. De ez tök természetes volt. Ezen kívül Shellivel rengeteget leveleztünk, így mindig naprakész voltam a banda dolgaiból, tudtam, hogy mit csinálnak, és hogy mi van az én Chademmel. Hiába volt mindenki oda Kurtért… Nálam Chad volt a befutó.

Sokáig csak egyirányú volt, de egy Shelliéknél töltött hétvégén az ő furcsa módján versengeni kezdett Jasonnel a kegyeimért. Ő jött ki győztesen, és ha jól emlékszem akkor jöttünk össze. Jason még tisztább volt, mint én. Ő csak komótosan piálgatott. Általában mi voltunk észnél – már amennyire ebben a társaságban észnél lehet az ember –, na meg Shelli és Tracy, akik éjjel dolgoztak, hazajöttek, ittak pár pohárral, majd lefeküdtek, aludtak reggel hétig, majd nekiálltak a romok eltüntetésének. Sajnáltam a lányokat ezért. Sokat mondtam Shellinek, hogy hagyja Kristet és menjen vissza a suliba, de tudtam, hogy szereti, és túl rég vannak már együtt.

- Farry, nem akarsz ideköltözni? – kérdezte Shelli, még mielőtt összeházasodtak, mert nem szeretett egyedül lenni, amíg a fiúk mindenfelé turnén voltak.

Akkor még nem tudtam, hogy odaköltözzek-e. Oda húzta a szívem a hangulat, a sok punk-rocker, a zene és többek között Chad is, mivel akkoriban vele jártam. Port Angeles túlságosan északon volt ahhoz, hogy csak úgy ide-oda kocsikázzak, de Chad ennek ellenére sokszor meglátogatott. Meglepő módon anyáméknak is szimpatikus volt. A fizum sem volt sok, és mellette pedig fősulira jártam. Mindenki cseszett büszke volt rám. Naná, ritkaszámba ment. De a költözés mellett szólt az is, hogy a „bandám” Olympiában volt, a zene pedig – mint akkor mindenkinek – sokat jelentett. Imádtam zenélni.

Shelli és Krist 1989. december 30.-án összeházasodtak. Létezik olyan, hogy én akkor beszéltem először Krist szőke haverjával? Pedig Tracyvel járt, Tracy pedig a barátnőm volt, ahogy Tobi is. 1990-ben utóbbi is együtt volt a nők bálványával. Az összes sulis csaj kivolt, hogy én nem élveztem el a puszta látványától. De engem csak az érdekelt, amit csinált. Imádtam a Bleachet, meg amúgy is Chaddel voltam, amíg ki nem lépett – ki nem dobták – a bandából, s ezzel együtt az útjaink is  külön váltak.

Mivel Seattle környéke már a könyökömön jött ki, Shelli nyaggatásával együtt. Összecuccoltam, és drága unokatestvéremékhez autókáztam.